Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az LMP újra be fogja nyújtani az Országgyűlésnek a politikusok kötelező és rendszeres vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslatát – hangoztatta Schiffer András, a párt társelnöke kedden Szombathelyen. Schiffer elmondta: ahogy az ügynöktörvényt, ezt is újra és újra be fogják nyújtani.
Az LMP társelnöke szorgalmazta, hogy annak, aki köztisztséget visel – legyen kormánytag, országgyűlési képviselő, polgármester vagy önkormányzati képviselő – kötelezően és rendszeresen vizsgálja meg az adóhatóság a vagyongyarapodását.
Emlékeztetett: a jelenlegi „narancsos többség” egyszer már elutasította az LMP-nek a politikusok vagyonosodásának vizsgálatát célzó törvényjavaslatát. Szavai szerint azonban ahogyan azt az ügynöktörvény esetében is tette, pártja újra és újra elő fogja terjeszteni azt.